"A turné alatt a hotelekben és repülőtereken folyamatosan kamaradarabokat írtam. Valamikor a turné közepén kérdezett valaki a Londoni nyitókoncertről, s én úgy döntöttem, akkorra kibérelem a BBC Szimfonikusok 14 tagját ezeknek a daraboknak az előadására, és építek köré valami idétlen pszicho-drámát a zenekar tagjainak szereplésével, akik ezúttal valami mást csinálhatnának, mint egyébként."
Az alábbi részlet egy valamikori interjúból származik (tipp: 88? 89?), a Society Pages fanzinból, amit az FZ in Hungary oldalon találtam; a fordítás addig tart, ameddig a szöveg hozzáférhető volt.
A beszélgetés az Ahead of Their Time CD kiadásáról, illetve a régi zenekari tagokról folyik.
EZT A CIKKET EREDETILEG a Newsweek magazin számára írtam. Amikor elküldtem, „sajátságosságára” hivatkozva visszautasították. Tekintve hogy valaminek ezt a helyet is el kell foglalnia, a cikket most afféle dekoratív felület-kitöltő szerepben éri utol a végzete.
Csodálatos és Mélyenérző Olvasók - az alábbi szöveg a korábban itt közölt United Mutations plakát és toborzólevél fordítása, nagyrészt CallAnyPoodle gondolatbéli erős köszönetekkel terhelt fordításával (ismét köszönjük!!!!).
A nyitó rész (a vécépapírig) elvileg Ungvári Tamás fordítása lenne (Hukhesnek köszönet a közreadásért), de annyira tragikusan rossz, hogy azt újrafordítottam, hozzájárulva ezzel az Önök békésebb hétvégi ebédjeihez.
2010. július 1-én Pakson, a 18. Nemzetközi Gastroblues Fesztiválon játszott a Cosmik Debris. A zenekar a Syrius műsorral lépett fel, de elhangzott néhány Zappa szám is. Vojnits Attilától, a zenekar vezetőjétől kaptunk néhány képet a koncertről, alant ezeket láthatjátok.
"A rock egyik legöntörvényűbb figurája. Magasról tett a magaskultúrára, miközben magaskultúrát teremtett. Zappa a klozeton trónolva is király volt. A Return Of The Son Of... című dupla live albumon fia, Dweezil idézi meg szellemét. A kiadvány nem minden előzmény nélkül való, hiszen 2008-ban már megjelent egy Zappa Plays Zappa című DVD, melyen ugyanaz történt, mint itt. Jelesül Dweezil köszöntet mondott Franknek a zene nyelvén."
"Nagy álmunk volt nekünk, hogy egyszer eljátsszuk a komplett Final Cut-ot, a Pink Floyd utolsó Roger Watersszel készült, 1983-as lemezét. (...) Mindennek ellenére viszont meg sem próbáltuk 'komolyan venni' a Final Cut feldolgozását: sőt, úgy döntöttünk, radikálisat fordítunk rajta. Úgy vesszük fel a Final Cut-ot, hogy vidám legyen."
Zappa csapata (FZ, Adrian Belew, Roy Estrada, Patrick O'Hearn, Terry Bozzio, Ed Mann, Tommy Mars, Peter Wolf) a következõ szerzeményeket adta elõ a több mint két órás koncerten:
Intro
Peaches En Regalia
The Torture Never Stops
Tryin' To Grow A Chin
City Of Tiny Lights
Pound For A Brown
Flakes, Big Leg Emma
Envelopes
Disco Boy
I Promise Not To Come In Your Mouth
Wild Love
Titties 'n Beer
Black Page #2
Jones Crusher
Broken Hearts Are For Assholes
Punky's Whips
Dinah-Moe Humm
Camarillo Brillo
Muffin Man
Daddy Daddy Daddy
King Kong
Black Napkins
Friss hozzászólások
7 óra 27 perc
1 nap 3 óra
1 nap 9 óra
1 nap 13 óra
3 nap 12 óra
3 nap 23 óra
4 nap 3 óra
4 nap 22 óra
1 hét 1 nap
1 hét 1 nap