Indie: amikor a kiadó a műfaj
Az indie eredetileg nem hangzást, hanem függetlenséget jelentett: kis kiadókat, saját terjesztést. Hogyan lett egy üzleti formából stílus?
Ma az „indie” szót sokszor hangzásra használják: gitáros, kicsit álmodozó, nem túl produkált popzenére. Eredetileg azonban nem stílust jelentett, hanem gazdasági helyzetet: independent, vagyis független. Egy indie lemez olyan lemez volt, amelyet nem a nagy kiadói konszernek adtak ki és terjesztettek.
A punk után: kiadó mint közösség
A punk megmutatta, hogy a lemezkiadáshoz nem kell nagyvállalat. A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején sorra alakultak a kis kiadók, gyakran egy lemezbolt hátsó szobájában vagy valakinek a lakásában. Ezek a kiadók nem csak lemezeket adtak ki: ízlést képviseltek. Aki szerette az egyik kiadványukat, valószínűleg a többit is szerette.
Így lett a kiadó a műfaj. A rajongók nem csak zenekarokat követtek, hanem logókat a lemezborítók hátoldalán.
Független terjesztés
A függetlenség nemcsak a kiadásról szólt, hanem a terjesztésről is. Kis lemezboltok, postai rendelés, koncerteken árult kiadványok és cserehálózatok vitték a lemezeket oda, ahová a nagy kiadók nem jutottak el. Ez lassú és bizonytalan rendszer volt, de a zenekarok és a közönség között közvetlen kapcsolatot teremtett.
Hogyan lett belőle hangzás?
A nyolcvanas évek közepére a független kiadók egy része jellegzetes, felismerhető hangzással vált ismertté: tiszta gitárok, szerény ének, egyszerű felvételek. A „független” jelző lassan erre a hangzásra ragadt rá, még akkor is, amikor később nagy kiadók adtak ki hasonló zenét. Így fordulhatott elő, hogy egy dalt „indie”-nek hívtak, holott semmi független nem volt benne.
Mit jelent ma?
Érdemes mindkét jelentést fejben tartani. Az indie mint hangzás egy stílus a sok közül. Az indie mint módszer – saját kiadás, saját terjesztés, közvetlen kapcsolat a közönséggel – viszont ma is a föld alatti színterek alapja, akár kazettán, akár letölthető kiadványként jelenik meg egy felvétel.